talaljmagadraegyesulet@gmail.com

Tehermentesítési kísérletek – minikonferencia összefoglaló

 

Nagyon köszönjük, hogy részt vettél az eseményen, amelyen nagyon izgalmas beszélgetést kezdtünk el közösen. Az egyik célunk éppen az volt, hogy azokat a kezdeményezéseket, amelyek a sérült gyermeket nevelő családok és szülők számára szerveződnek megszólítsuk és elkezdjünk közösen beszélgetni, gondolkodni, egymás számára erőforrássá válni.

A Találj Magadra Egyesület Lélegzetnyi idő programja, a BGGYK gyakornoki programja és Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület nyári tábora kapcsán bemutatása során is megfogalmaztuk:

 

Nagyon fontos, és hiánypótló a gyermekfelügyelet biztosítása, mert a szülők így tudnak kiszabadulni és feltöltődni. A program során a szülők és a gyerekfelügyelők is rengeteg megerősítést kapnak. Gyermekfelügyelők az ország minden részéből jelentkeztek a programba, a hálózatban jelenleg 70 fő vesz részt. Szeretnénk hosszútávon is fenntartani és bővíteni a hálózatot, hogy igény szerint kaphassanak az anyák gyerekfelügyeletet – fejtette ki Csiznier Kovács Andrea a program gyermekfelügyelő koordinátora.

 

 

A sérült gyermeket nevelő anyák számára nehéz elképzelni. hogy jár nekik 8 óra szabadidő – kiszolgáltatottság, saját kereset hiánya önbecsülés csökkenése jellemző. Meghatározó szerepe van a Lélegzetnyi idő igénylésekor az egyéni beszélgetéseknek, ami segít az anyáknak abban, hogy leküzdjék a bizonytalanságukat abban, hogy megérdemlik 5-10 év után a 8 óra szabadidőt – osztotta meg tapasztalatait Láng Edina, a program szülői koordinátora.

 

 

A sérült gyermeket nevelő nők a gyermekük fogyatékosságának típusától és súlyosságától függetlenül is nagyon sok szempontból azonos nehézségeket élnek meg, ezért nagyon fontos, hogy a helyzetüket integráltan kezeljük – egységes csoportot alkotnak, ezért fontos számunkra a képviseletük – mutatta be a sérült gyermeket nevelő nők helyzetét Kánya Kinga, az egyesület elnöke.

 

 

Létezik win-win-win megoldás, ami a gyerekeknek, a szülőknek és a gyerekfelügyelőknek is jó – ahogy a gyógypedagógiai kar gyakornoki programjában a hallgatók ezt megtapasztalják. Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánhelyettese mutatta be az innovatív együttműködést.

 

 

Az elvárások és az igények, amiről beszélünk nem speciálisak, egyszerűen a gyerekeknek és a szülőknek azokat a lehetőségeket szeretnénk, amit az egészséges gyerekek és szüleik is megkapnak – pl. nyári táborozási lehetőségek – fejtette ki Csordás Anett, a Lépjünk hogy léphessenek Egyesület vezetője.

Milyen témákat érintettünk a közös beszélgetésünk során?

  • a nyári szünet a szülőknek egy újabb fárasztó időszak, nincsenek táborok a sérült gyerekeknek;
  • a szülőcsoportok maguk szervezik a gyerekek táborozását –ami a szülők számára egy újabb leterhelő feladat is egyben;
  • Félutas tábor kezdeményezés: ahol szülők és gyerekek együtt vesznek részt, és a nap egy részében külön programoznak;
  • Sok táborba a családtagok mint önkéntesek jönnek
  • Találj Magadra Egyesület honlapja folyamatban, ezen tervezünk egy információs felületet táboroknak – programoknak.
  • Táborok: Szent Damján tábor, Vöröskereszt tábora, Betyártábor, Magyar Rett Szindróma Alapítvány tábora
  • A legtöbb szervezet saját tagságának tud tábort szervezni, ezek is hamar betelnek.

A következő minikonferencia és találkozó során a témánk: gyerekfelügyelettel kapcsolatos együttműködés, táborokkal és szülői programokkal kapcsolatos tudás- és tapasztalat megosztás, és hogy tudunk egymás – és ezen keresztül a szülők – számára erőforrások lenni.

Minden információt szívesen fogadunk, megosztunk táborokról és további tehermentesítő kezdeményezésekről.

A konferencia a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Swimathon adománygyűjtő programja során összegyűjtött támogatásból valósult meg.